Hajókonyha
Receptek Tudod-e? Blog
Keresés mehet!
Főalkotó szerint :

Tejtermékek
(1155 db)

Krémsajtos bundában sült csirkefalatok

Az alaposan megtisztított csirkemellet kb. 1cm széles és 3-4 cm hosszú csíkokra vágjuk. Kicsit hagyjuk lecsöpögni, meghintjük sóval, borssal és jól összeforgatjuk. A masszához a tojásokat a krémsajttal simára keverjük, majd a ... tovább

Krémsajtos burgonyafőzelék

A burgonyát fél centis karikákra vágjuk, felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Megsózzuk, megszórjuk majoránnával és kis lángon főzzük puhára. Ha megfőtt, hagymás rántást készítünk, hideg tejjel felengedjük, a ... tovább

Krémsajtos keksz gyümölcsökkel

A tejszínt a cukorral kemény habbá verjük, majd a lime reszelt héját, kicsavart levét, a mandula aromát és a mascarponét beleforgatjuk. A kekszet durvára törjük, majd az ízlés szerint felvagdalt gyümölcsökkel és a tejszínes ... tovább

Kreol rákmártás

Egy széles serpenyőben hevítsük fel az olajat és pároljuk át rajta, az apróra vágott, újhagyma fehér részét. Hirtelen süssük át rajta, az előzőleg felengedett és lecsöpögtetett rákot, úgy két perc alatt. Ekkor adjuk hozzá az ... tovább

Krumplis rétes

A burgonyát megmossuk, sós vízben héjában megfőzzük, meghámozzuk és hagyjuk kihűlni, majd durvára vágjuk, villával kissé szétnyomkodjuk úgy, hogy nagyobb darabok is maradjanak benne. A tojások sárgáját és fehérjét ... tovább

Kuglóf gazdgon

A szobameleg vajat a cukor kétharmadával, meg a vaníliás cukorral habosra keverjük. A tojások sárgáját egyesével beledolgozzuk. A sütőport a liszttel – ebből egy evőkanálnyit félreteszünk – összeforgatjuk, az ... tovább

Kuglófsütőben sült kalács

Az egyik tojást szétválasztjuk és a fehérjét félre tesszük. 2 deci langyos tejben elkeverünk egy teáskanálnyi cukrot és az élesztőt. A liszthez adjuk és a tojással, a tojássárgájával, a cukorral és a sóval dagasztani kezdjük. ... tovább

Kukoricalepény

Szitájuk össze a szárazanyagokat. Keverjük el a tejet a tojással és az olajjal, majd a két keveréket dolgozzuk össze, egynemű masszává. A tésztát öntsük, vajjal kikent, serpenyőbe és 175 fokra előmelegített sütőben, süssük ... tovább

Kukoricalepény baconnal

A tejfölbe belekeverjük a zúzott fokhagymát és ízlés szerint sót. Tegyük félre, amíg a lepény elkészül. Szitáljuk össze a lisztféléket a sütőporral, a sóval és a borssal. Keverjük simára a kefírt a tejszínnel, az olajjal ... tovább

Kukoricás rizses hús

A finomra vágott hagymát a forró olajon megpirítjuk, majd rászórjuk a kis kockára vágott húst. Kevergetve enyhe barnulásig sütjük. Sózzuk, borsozzuk, a zúzott fokhagymával ízesítjük, majd felöntjük a borral és fedő alatt, kis ... tovább