Az olajon megpirítjuk a cukrot, majd a félfőre vágott hagymát átpároljuk rajta. A vékony szeletekre vágott húst, fehéredésig sütjük, a hagymás keveréken. Hozzákeverjük a porrá tört ill. lereszelt fűszereket, a kimagozott aszalt ... tovább
A csirkét feldaraboljuk, a zöldségeket és a barackot dobókockányi darabokra vágjuk, majd a fűszerekkel mindent összeforgatunk. A tetejére reszeljük a gyömbért és rácsavarjuk a citrom levét. A keveréket taginébe vagy római tálba ... tovább
A bárányhúst vágjuk kockára, de a csontot ne dobjuk el. A húst, részletekben, hirtelen süssük barnára az olajban. Egy kanál olajat együnk félre és ebben pattogtassuk ki, a koriandert és a római köményt, úgy két perc alatt. Ekkor ... tovább
Kisebb padlizsánokat válasszunk, majd hosszában vágjuk őket félbe. A húsokat kockázzuk be, úgy, hogy a héját ne vágjuk át, sózzuk meg és hagyjuk 20 percig állni. Ezután öblítsük le és a felszínét olajjal vékonyan megkenve, ... tovább
Az aszalványokat apró kockára vágjuk. Hozzáadjuk a, vízben beáztatott, jól kinyomkodott zsömlét, a darált mandulát és a tojással összedolgozzuk, sóval, őrölt borssal ízesítjük. A mellfilét felszúrjuk, majd kívül-belül ... tovább
A csirkemelleket kicsontozzuk, majd felszúrjuk. A fetát a fenyőmaggal, a zúzott fokhagymával és a bazsalikommal elkeverjük és a csirkemellek üregébe töltjük. A nyílást fogpiszkálóval átszúrva lezárjuk. A töltött csirkemelleket ... tovább
A fél kocka élesztőt ,a langyos tejszínben, kiskanálnyi cukorral elkevertem és felfuttattam, majd összedagasztottam fél kiló liszttel, a kikapart vanília rúddal, a cukorral, a két tojással, egy tojásfehérjével és csipetnyi sóval. ... tovább
A tojást keményre főzzük, majd megtisztítva apró darabokra vágjuk. A jégsalátát és az uborkát kockára, a retket félfőre, a paradicsomot félbe, az újhagymát vékony karikára vágjuk. Az összes hozzávalót egy tálba halmozunk és ... tovább
8 karalábét meghámozunk, majd a tetejükről egy szeletet levágunk és a belsejüket kikaparjuk. Sóval és teáskanálnyi cukorral ízesített vízben a karalábé minden darabját negyed órát főzzük, majd lecsepegtetve félretesszük. ... tovább
A báránycombot csontozzuk ki és a húst úgy formázzuk, hogy két nagyobb, 3 centi vastag szeletet kapjunk. Az olajat öntsük vastag falú, szorosan lefedhető, öntöttvas fazékba és hevítsük fel. Az egyik fej hagymát és a csontot, ... tovább