A gesztenyét megmossuk, a héját bevagdossuk, sütőben elősütjük, majd tejben megfőzzük. Miután leszűrtük,
megtisztítjuk, és ledaráljuk. A gesztenyét a darált libamellel, tojással jól összedolgozzuk, közben sóval, borssal, ... tovább
A hozzávalókat jól összekeverjük, használjunk hozzá dagasztóspirált. Két evőkanállal szaggassuk középforró olajba és 4-5 perc alatt süssük aranybarnára. Csepegtessük le, majd porcukorral megszórva, rummal vagy barackpálinkával ... tovább
A felhevített olajon pirítsuk meg a finomra vágott hagymát. Dobjuk rá az apróra vágott gombát, a tört fokhagymát és süssük zsírjára, fűszerezzük meg, végül szórjuk rá a lisztet. Ha kissé megbarnult, öntsük fel az alaplével. ... tovább
A gombát apróra vágom. 2 evőkanál olajon megfonnyasztom a hagymát és nagy lángon megpárolom rajta a gombát. Ízlés szerint sózom és
borsozom. Ha zsírjára sült a fele liszttel megszórom, és pár percnyi pirítás után hozzáadok 1 ... tovább
A szalonnát és a gombát finomra vágjuk, majd a szalonnát zsírjára sütjük és a gombával összepároljuk, közben fűszerezzük a bazsalikom harmadával és a zúzott fokhagymával. A borjúhúst vékony szeletekre vágjuk, gyengéden ... tovább
Lábosban feltesszük főni a vizet. Sóval, szemesborssal, babérral fűszerezzük, majd a sertésszívet és a gondosan megtisztított vesét, a gyökérzöldségekkel megabáljuk benne, az utolsó tíz percben hozzáadjuk a csirkemájat. A ... tovább
A felhevített olajban megpirítjuk a finomra vágott hagymát, rádobjuk a zúzott fokhagymát és az apróra metélt gombát. Zsírjára sütjük, belekeverjük a paradicsompürét, sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a babért és a rozmaringot. ... tovább
Az érlelt hátszín pörkölthús méretű kockára vágjuk, majd a lecsepegtetett gombával és a kockára vágott zöldségekkel váltakozva, beáztatott bambuszpálcára húzkodjuk. A kész nyársakat borsozzuk és olajjal bekenjük, fél óra ... tovább
A melegen reszelt burgonyát, két tojással elkeverjük. A felhevített, 1 evőkanál olajon átsütjük, a kicsire vágott, 1 fej hagymát, végül hozzáadjuk a lereszelt fokhagymát, sózva, borsozva, kissé összesütjük a belekevert ... tovább
A kockára vágott bacont egy evőkanál olajon átsütjük. Belekeverjük a finomra metélt hagymákat és zsírjára sütjük. Hozzáadjuk a gombát és a fűszereket, felöntjük a borral, majd ismét zsírjára sütjük. A tojásokat sóval, ... tovább