Az olajat füstölésig hevítjük a wokban. A vékony csíkokra vágott marhahúst és a vékonyra szelt répákat és a kétféle hagymát átpirítjuk benne. Dobva-rázva sütjük, közben hozzáadjuk a fűszereket. Végül belekeverjük az ... tovább
A gombát áztassuk be langyos vízbe. A halat vágjuk kockára és csavarjuk rá a citrom levét és hagyjuk állni negyed órát. Közben a szószokat keverjük el a tojásfehérjével, a keményítő felével, a citrom lereszelt héjával és a ... tovább
A szűzpecsenyét bedörzsöljük egy lime kicsavart levével, majd sózzuk, borsozzuk. Két evőkanál olajon, pár perc alatt, forgatva barnára sütjük. A megmaradt lime és a narancs héját lereszeljük és a levét kicsavarjuk, majd a ... tovább
A piros aranyat, a zúzott fokhagymát, a borsot, a sót, az olajat, a fűszerkeveréket elkeverjük. Ízlés szerint kevés fahéjat és gyömbért adhatunk hozzá. A csirkeszárnyakat három darabra vágjuk, a végeket eltesszük a mélyhűtőbe, ... tovább
A felkockázott bacont süsük pörcösre, majd a pörcöt kivéve, a zsiradékon, süssük át a sóval, borssal bedörzsölt csirkemell filéket, úgy öt-öt percig minkét oldalukon. A sütőserpenyőben pirítsuk át a finomra vágott hagymát, ... tovább
A csirkecombokat bőrözzük le, majd a forgónál szétvágva, csontozzuk ki, a felső combot hosszában vágjuk ketté. Az ananászlében keverjük el a pác többi hozzávalóját és a csirkedarabokat tegyük bele. Néhányszor megforgatva, ... tovább
A fűszereket megőröljük, majd az összes hozzávalót elkeverjük és a kockára vágott csirkemellet beleforgatjuk. Hűtőben hagyjuk, legalább egy órát, pihenni, majd lecsepegtetve, nyársra húzzuk, a mellkockákat. Forró grill fölött, ... tovább
Hevítsünk fel 2 evőkanál olajat, majd süssük át rajta a finomra vágott hagymát, a végén keverjük bele, az áttört, fokhagymát, majd öntsük hozzá a paradicsomkonzervet és forgassuk hozzá a nagyjából felvagdalt bazsalikom felét. ... tovább
A csirkemellet kifilézzük és ceruzányi csíkokra vágjuk. Sózzuk, borsozzuk, majd az ötfűszerrel elkevert liszttel elkeverjük. A felesleget leszitáljuk. Adagonként, a felhevített olajban, megpirítjuk és tálba szedjük. A maradék ... tovább
A frissen sült burgonyalepényt a pikáns tejföllel bőven megkenjük, majd a villával szétszedett csirkecombdarabokat ráhalmozzuk.
Cikkekre vágva tálaljuk. ... tovább