A szalonnát apró kockára vágjuk és a felét kisütjük. A zsiradékot elfelezzük. Az egyik felében megpirítjuk az apró kockára vágott zsemlét, a másik felében a finomra vágott hagymát. A zsemlekockákra öntjük a vért, átforgatjuk ... tovább
A narancsokat, hámozás előtt, gondosan mossuk meg, majd krumplihámozóval, fejtsük le a sárga héját. Nem baj, ha főzés előtt pár napig szárad, de érdemes elegendő anyagot gyűjtenünk. Készíthetjük több narancs héjából is, a ... tovább
A káposztát lereszeljük és besózzuk. Fél órát állni hagyjuk, majd jól kicsavarjuk. A felhevített olajon a cukor nagyrészét karamellizáljuk és a káposztát jól átpirítjuk rajta. Hagyjuk kihűlni. Közben, a kevés cukorral ... tovább
Két evőkanál olajban, süssük aranybarnára, a feldarabolt, sóval, borssal meghintett nyulat. Vegyük ki és tegyük félre. Öntsük a serpenyőbe a többi olajat és pároljuk meg rajta, a finomra vágott hagymát, a vége felé keverjük ... tovább
a tésztához a szódabikarbonáttal és sóval összeszitált lisztet, morzsoljuk el a vajjal, majd gyúrjuk össze a tojássárgájával és a tejföllel. A tésztagombócot, fóliával betekerve, tegyük hűtőbe, fél órára. Közben, a a tejet ... tovább
A felhevített olajban, süssük át, a finomra vágott hagymát. Adjuk hozzá, a kis kockára vágott húst és az apróra metélt fokhagymát, majd a fűszereket. Süssük a hús fehéredéséig. Keverjük bele a felkarikázott répát, a ... tovább
A megtisztított hagymába szúrjuk a szegfűszeget. A többi, feldarabolt, hozzávalóval együtt fazékba tesszük, majd felöntjük bő liternyi vízzel. Puhára főzzük és a levet leszűrjük, a zöldségeket félretesszük. A lében puhára ... tovább
Öntsünk a kenyérsütő gépbe 4,5 dl langyos vizet, majd adjuk hozzá a többi alapanyagot és dagasszuk össze. A legjobb, ha ezt reggel tesszük. Hagyjuk a tésztát hűvös helyen kelni, estig. Vágjuk a tésztát négy darabra, majd ... tovább
Az élesztőt a langyos, cukros tejben futtassuk fel. A lisztet tegyük egy nagy tálba vagy kenyérsütőbe és öntsük hozzá az élesztőt és a sót. Dolgozzuk ki jól a tésztát. Ha túl keménynek látjuk egy kevés tejföllel segíthetünk. ... tovább
A tojásokat szétválasztjuk, majd a sárgákat a porcukorral habosra keverjük. Beleforgatjuk a tejbe kevert szalalkálit, a cukrot, a lisztet, végül a sóval habosra vert tojásfehérjét. Végül a tésztát 3 részre osztjuk, Egy-egy részbe ... tovább