A haldarabokat ujjnyira vágjuk, sózzuk, borsozzuk majd egy órát állni hagyjuk. Lecsepegtetjük és leszárítjuk. Lisztebe forgatjuk, majd a sörös masszába mártjuk és kisütjük. Az olajtól lecsepegtetve, a szalmaburgonyával és a ... tovább
A spenótot megpároljuk, lecsöpögtetjük és áttörjük. A felforrósított vajba megpezsgetjük a lisztet és felöntjük a tejjel, simára keverjük és addig főzzük amíg az edény falától elválik. Belekeverjük a spenótot fűszerezzük ... tovább
A felhevített vaj olaj keveréken a csíkokra vágott parajt és a zúzott fokhagymát megfonnyasztjuk. A tojásokat a sóval, borssal ízesítjük és a tejfölt belekeverve felverjük. A spenótra öntjük és összekeverjük. Ha kissé ... tovább
A tojásokat a tejszínnel, ízlés szerint borssal és sóval ízesítve habosra verjük. Olajjal kikent, sütőpapírral bélelt, lapra simítjuk,majd 200 fokra előmelegített sütőben, 8 percig sütjük. A sütőből kivéve néhány percig ... tovább
Olvasszuk ki a spenótot és csavarjuk ki a levét. A vajat melegítsük fel nehéz, vas serpenyőben, majd öntsük bele a kevés sóval felvert tojást (a feta is sós!). Süssük addig, a szélét emelgetve, amíg összeáll. Szórjuk rá a ... tovább
Kezdésnek dörzsöljük be az edényt egy gerezd fokhagymával, majd öntsük bele a száraz fehérbort. Nem kell variálni, az olaszrizling is tökéletes. A gyöngyöző borba szórjuk a durvára reszelt sajtokat. Gouda, Cheddar, Óvári ... tovább
Előző este áztassuk be a szójakockát bő vízben. Másnap öblítsük le az áztatóvizet és szórjuk rá a szójaízesítő fűszerkeveréket és öntsünk rá fél liter vizet. Többször keverjük át, majd a megdagadt szójakockát a ... tovább
Előző este 1 l hideg vízbe áztassunk be a szárított szójakockát és rakjuk a hűtőszekrénybe. Másnap reggel öntsük le a levét, és öblítsük át. Tegyünk rá szójaízesítő fűszerkeveréket, majd töltsünk rá ugyanannyi tiszta ... tovább
A kelbimbót és a répát forrásban lévő sós vízben, külön-külön, roppanósra előfőzzük. a vízzel leforrázzuk a nagy kockára vágott lilahagymát. A kefírt a tojásokkal és a fűszerekkel elkeverjük. A zöldségeket kivajazott ... tovább