Egy serpenyőbe tesszük az apró kockára vágott füstölt szalonnát és kevergetve, a zsírját kiolvasztjuk. Ha a pörc már ropogós és minden zsír kisült belőle, szűrőkanállal kiszedjük és félretesszük. Két evőkanál ... tovább
A csirkemellet kifilézzük, majd lapjában félbe vágjuk. Fólia alatt nagy szeletekké verjük. Alufóliát olajjal megkenünk és a bacont ráterítjük. A közepére tesszük a csirkemellszeleteket. A vöröshagymát a túrót és a sonkát ... tovább
A harcsahúst kockára vágjuk és besózzuk. Az apróra vágott szalonnát az olajon pörcösre sütjük, ha kész a pörcöt félretesszük. A zsiradékban megpároljuk a finomra vágott hagymát, rádobjuk a felkockázott paprikát, paradicsomot, ... tovább
A tészta hozzávalóit összedolgozzuk, majd a meglehetősen ragacsos masszát, egy kisebb tepsibe nyomkodjuk. Ráöntjük a tölteléket, ne ijedjünk meg, hogy kissé hígnak tűnik. Végül 180 fokra előmelegített sütőben, kb. 40 percig ... tovább
Az apró szemű krumplit többször alaposan mossuk meg. A héját nem kell lekaparni, mert ha megsült, attól lesz finoman roppanós. Tegyük az újkrumplit egy kerámia tepsibe (ha nincs a sima is jó) locsoljuk meg a felolvasztott kacsa vagy ... tovább
A két zsenge tököt hosszában vágjuk félbe, majd a magjait kaparjuk ki. Hámozni nem kell, fogyasztás közben kikaparható a héjából és így jobban egyben marad. A felhevített olajon pároljuk meg a hagymát, majd szórjuk rá a paprikát ... tovább
A tojásokat szétválasztjuk, majd a sárgáját habosra keverjük a cukorral, a sóval és a vaníliáscukorral. Belekeverjük a túrót, a tejfölt és a darát. Végül a kemény habbá vert tojásfehérjével lazítjuk. Vajjal kikent, ... tovább
Az olvasztott vajat elkeverjük a darált keksszel és egy tortaformába öntjük, elegyengetjük kissé, majd lenyomkodjuk. Hűtőbe tesszük amíg elkészül a krém.
A túrót áttörjük és simára keverjük a joghurttal és porcukorral. ... tovább
A májat a tejjel és a fűszerekkel beáztatjuk, majd egy éjszakára félre tesszük. A zsiradékot és a hagymaféléket felhevítjük, majd a testhájba tekert májat beletesszük. A vizes rész elpárolgásáig sütjük, majd hűlni hagyjuk. ... tovább
A felhevített zsiradékban megpirítjuk a ceruzányi vastagra vágott húst. Hozzáadjuk a finomra vágott hagymát, majd összepároljuk. Végül hozzáadva a fűszereket, szükség esetén kevés vízzel felöntve puhára pároljuk. Beleöntve a ... tovább