Az olajon pirítsuk meg az apróra vágott hagymát, majd forgassuk bele az apró kockára vágott krumplit, fűszerezzük paprikával, borssal, sóval és öntsük fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Főzzük a krumplit a szokásosnál kissé ... tovább
Reszeljük le a káposztát, sózzuk le és hagyjuk állni fél órát, majd csavarjuk ki a levét. A cukrot karamellizáljuk 2 evőkanál olajon, majd tegyük bele a kicsavart káposztát, és többszöri keveréssel pirítsuk barnára. Őrölt ... tovább
A tököt hámozzuk meg, hosszában vágjuk ketté, a magjait kaparjuk ki és a húsát gyaluljuk le. A gyalult tököt sózzuk le és hagyjuk állni 15-20 percig.
A hagymát vágjuk szálasra, a kaprot vagdaljuk finomra.
A hagymát pároljuk ... tovább
Egy serpenyőben felhevítjük az olajat. Rádobjuk az apróra vágott hagymát, újhagymát, fokhagymát. Kis lángon üvegesre pároljuk, de ne pirítsuk meg. Felöntjük 2 dl vízzel és hozzáadva a többi alapanyagot, jól összekeverjük, majd ... tovább
A közepes méretű paradicsomokat mossunk meg, csumáját távolítsuk el és éles késsel vágjuk vékony szeletekre, majd helyezzük egy tálba. 2 dl vízhez adjunk 3 kávéskanál borecetet, 1 púpozott kávéskanál cukrot és fél ... tovább
Az élesztőt tejben megfuttatjuk, aztán összekeverjük a liszttel, a sóval és az olajjal. Jól összegyúrjuk, 4 cipóba osztjuk és meleg helyen kelni hagyjuk. Közben a margarint 3 tojássárgájával kikeverjük. Ezt kenjük a 4 téglalap ... tovább
Az élesztőt 1 dl cukros tejben felfuttatjuk, majd, a többi hozzávalóval összedolgozzuk, kidagasztjuk és 30 percig meleg helyen kelesztjük. 3 cipót formálunk belőle. Kerekre nyújtjuk és 8 részre daraboljuk. Vastagabb része felől ... tovább
A tojássárgáját, a cukrot, a kakaót és a sütőport habosra keverjük. Ezután a kemény habbá vert tojásfehérjét, a lazán belekeverjük. Sütőpapírt fektetünk egy tepsibe és rásimítjuk a tésztát, majd előmelegített sütőben, ... tovább
A felhevített olajon megpirítjuk a lisztet, majd a tűzről levéve, belekeverjük a pirospaprikát és felöntjük 1 liter vízzel. A zöldbabot, ha kell leszálkázzuk és feldaraboljuk, majd a levesbe dobjuk, a zúzott fokhagymával együtt. ... tovább
A tejet meglangyosítjuk, az élesztőt belemorzsoljuk, meleg helyen 10-15 perc alatt fölfuttatjuk.
A lisztet egy nagy tálban a sóval összeforgatjuk. A narancsot alaposan megmossuk, majd héját a lisztre reszeljük. Levét kifacsarjuk, ... tovább