A padlizsánok szárát levágjuk, majd centis karikákra vágjuk, jól besózva fél órára félretesszük. Leöblítjük, majd leitatjuk a szeleteket és olajjal vékonyan megkenve, mindkét oldalukat aranybarnára sütjük. Közben a joghurtba ... tovább
A római köményt és a koriandert porrá törjük, a chilit apróra vágjuk, majd az összes hozzávalót, botmixerrel jól eldolgozzuk. A ceruzányi csíkokra vágott csirkemellet hozzákeverjük és fél órát állni hagyjuk. Átforgatjuk és ... tovább
A joghurtot textil kendőbe öntjük és két órát hagyjuk csepegni. Ezután az olajjal, a zúzott fokhagymával, a citrom lereszelt héjával és kicsavart levével elkeverjük. Közben sóval, borssal ízesítjük. A paradicsomot ... tovább
A felszeletelt karajt gyengéden kiverjük és a szélein a hártyát bevagdossuk. A joghurtba keverjük a finomra vágott hagymaféléket és a fűszereket, majd a hússzeleteket a pácba helyezzük. Egy éjszakára tegyük hűtőbe. Másnap a ... tovább
A juhtúrót egy deci tejföllel, a zúzott fokhagymával, egy tojással és a kis kockára vágott baconnal és a borssal összedolgozzuk. A sertésszüzet lapszerint felvágjuk, majd a töltelékkel megkenjük. Visszahajtjuk, majd kissé ... tovább
A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk. A tejfölt összekeverjük a fokhagymával és a reszelt karaván sajttal. A paradicsomot meghámozzuk, a hagymát megtisztítjuk és mindkettőt vékonyra felszeleteljük. A tepsi alját vékonyan ... tovább
1 l forrásban lévő sós vízbe, folytonos keverés mellett beleöntjük és csomómentesre főzzük a kukoricadarát, vigyázat pöfékel és meleg. Fedő alatt 20 percig pihentetjük. A hagymát felkarikázzuk és az olajon megpirítjuk. A ... tovább
A burgonyát nyersen lereszeljük, megsózzuk és liszttel, tojással összekeverve, galuska sűrűségű tésztát készítünk. A szalonnát, apró kockára vágva kisütjük. A zsírjából kivesszük. Bő, sós vízben kifőzzük a tésztát. A ... tovább
Az újburgonyát ledörzsöljük és bő olajban pirosra sütjük. Tepsibe terítjük és ráöntjük az apróra vágott zöldfűszerekből, a juhtúróból, a tojásból és tejfölből kevert öntetet. Az keveréket borsozzuk ízlés szerint, de ... tovább
A felvert tojásokhoz hozzáadjuk az áttört juhtúrót, ízlés szerint sót, óvatosan, mert a juhtúró is sós, a finomra vágott kaprot, majd simára dolgozzuk a liszttel és kevés vízzel, szokásos sűrűségű galuskatésztát ... tovább