A megtisztított és vékonyra gyalult káposztát forrásban lévő, sós vízzel leforrázzuk. 3 perc múlva szűrjük le, mint a tésztát és csepegtessük le. Amíg hűl, keverjük habosra az öntet hozzávalóit és forgassuk össze a ... tovább
Méltatlanul mellőzött tojásétel, mely remélhetőleg visszanyeri a helyét, a mindennapi étkezésben. Hiszen, a tojást is, mint fő koleszterinforrást, az embert mérgező étket, rehabilitálják a modern konyhában. Sokoldalúsága ... tovább
A fűszereket finomra őröljük, majd a fehérbor kivételével összekeverjük a pác hozzávalóit. a sóval bánjunk csínján, mert a szójaszósz is sós. A pácot masszírozzuk a csirkecombokba és tegyük félre két órára. A tepsibe ... tovább
A salátát darabokra tépjük, majd elkeverjük a galambbeggyel és a rukkolával. Hozzáadjuk a kockára vágott uborkát és összeforgatjuk a 3 evőkanál olívaolajból, borecetből kevert öntettel, melyet sóval és borssal ízesítettünk. A ... tovább
A felforrósított vajon pirítsuk meg a kis kockára metélt hagymát, majd dobjuk rá a vékony csíkokra vágott édesköményt és a karalábét. Rövid párolás után, öntsük fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Ha megpuhult, ... tovább
A citrom levét kicsavarjuk, majd két pohár vízzel felöntjük. Ebbe a lébe tegyük, a gyufaszálnyi csíkokra vágott zellert. Pár perc pihentetés után a zellert leszűrjük, a levet felforraljuk, beletesszük a sót, a mézet és a ... tovább
A tonhal olaját leöntjük és félretesszük. A salátát és a paprikát csíkokra vágjuk. A paradicsomot félbe-negyedbe szeljük. A tojásokat keményre főzzük és kihűtve, karikára vágjuk, az olívabogyókat felkockázzuk. Az ecetből, a ... tovább
A libát gondosan megtisztítjuk, a nyakát és a szárnyvégeket levágjuk. A mellére fektetve, felvágjuk a hátát. Óvatosan kicsontozzuk, de lehetőleg a bőrt ne sértsük meg. A fűszereket porrá törjük, hozzájuk keverjük a zúzott ... tovább
A felhevített vajon megpároljuk a félfőre szelt lilahagymát, majd rádobjuk a kockára vágott sütőtököt Hozzáadjuk a narancs lereszelt héját, a kicsavart levét, a zúzott fokhagymát és a többi hozzávalót. Fedő alatt, kis lángon ... tovább
A zöldségeket vágjuk kockára és keverjük el a többi hozzávalóval, majd tegyük tűzálló tálba. Fedjük le és helyezzük 175 fokra előmelegített sütőbe. egy óra múlva vegyük le a fedőt és süssük még fél órát, vigyázzunk, ... tovább