A kockára vágott zsemlét egy evőkanál zsírban lepirítjuk. Fűszerezzük és a tojásos tejben elkeverjük. Ha felszívta a folyadékot, ellapogatva, mindkét oldalát, a félretett zsiradékban aranybarnára sütjük. Kockákra vágva, ... tovább
A csirkemellet dobókockányira vágjuk, majd a liszttel, a sóval és a borssal összeforgatjuk. A félretett vaj olaj keveréken átsütjük, majd félretesszük. A sütőzsiradékon átpirítjuk a hagymaféléket, belekeverjük a curryt, a ... tovább
Az árpát áztassuk be 2 órára. A forró olajon pirítsuk meg az apróra vágott hagymát, majd a kockázott húst süssük fehéredésig benne. Kis lángon pároljuk tíz percig. Keverjük bele a zúzott fokhagymát, a borsot és a majoránnát. ... tovább
A felhevített libazsír felén lepirítjuk a félfőre vágott hagymát, hozzáadjuk a vékonyra szelt májat, majd a zúzott fokhagymával, a vékonyra szelt almával és zellerszárral, a fehérborral összesütve tálaljuk.
A barna bulgurt a ... tovább
A cukkinit reszeljük le almareszelőn, sózzuk meg és forgassuk át. Hagyjuk pihenni, majd 20 perc múlva csavarjuk ki a levét. Keverjük el a liszttel, a tojásokkal, a zúzott fokhagymával, a finomra vágott petrezselyemmel és ízlés szerint ... tovább
A túrót elkeverjük a tojássárgákkal és a kókuszliszttel. A tojásfehérjéket habbá verjük, majd sóval, fehérborssal ízesítjük. Összeforgatjuk a túrós masszával és kanállal, sütőpapírral bélelt tepsire szaggatjuk.
180 fokra ... tovább
A bacont zsírjára sütjük, majd a félfőre vágott hagymát és a felszelt fokhagymát átsütjük rajta. Ráöntjük a konzerv fehérbabot, beledobjuk a babért, felöntjük a tejszínnel és összeforraljuk. ... tovább
A csirkemellet csíkokra vágjuk. A fűszerekkel elkevert majonézzel összeforgatjuk. Az összetört kukoricapehelybe panírozzuk és sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. 10 percig sütjük 200 fokon, majd átfordítjuk és még tíz percig ... tovább