Félfőre vágjuk a hagymát. Az apró kockára vágott szalonnaféléket zsírjára sütjük, majd a hagymát megpároljuk benne. Rádobjuk a felkockázott paprikákat és ezeket is megfonnyasztjuk. Belekeverjük a fűszereket és a felcsíkozott ... tovább
A szikkadt kenyérszeleteket megmártjuk, a tejjel, sóval, borssal habosra vert tojásban. A felforrósított olajban, mindkét oldalukat aranybarnára sütjük. Lecsepegtetve forrón kínáljuk.
Reggelire, téli vacsorára, teával kínáljuk, de ... tovább
A burgonyát, sós vízben, héjában megfőzzük. Még melegen megtisztítjuk és áttörjük. Ha kihűlt hozzákeverjük a lisztet, a tojássárgáját és a szerecsendiót. Ízlés szerint sózzuk, majd ujjnyi vastag rudakká alakítjuk. Tetszés ... tovább
A lisztet a sütőporral, a sóval, a borssal és a fokhagyma granulátummal összeszitáljuk. A maradék főtt (lehet a burgonyát frissen is főzni, de melegen törjük át), tört burgonyával és a tojásokkal elkeverjük. A masszát ... tovább
A héjában főtt burgonyát áttörjük, majd a többi hozzávalóval elkeverjük. Ha édes töltelékkel töltjük, a borsot hagyjuk el. Palacsintasütőben süssük meg, a szokásos módon. Az első sütés előtt, kevés olajat használjunk. ... tovább
A csirkemellet csíkokra vágjuk, majd a fűszerkeverékkel összeforgatjuk és pár órát, esetleg egy éjszakát állni hagyjuk. Másnap a lisztből, a vodkából és a sütőporból, fél deci vízzel tésztát keverünk, majd a csirkemelleket ... tovább
A húst 2 centis darabokra vágjuk. A joghurtba keverjük a fűszereket, az aprított petrezselymet, a citrom levét, reszelt héját és a zúzott fokhagymát. Beleforgatjuk a pácba a húskockákat és 3-4 órát hűtőben tartjuk. A paprikát és ... tovább
A fűszereket elkeverjük. A kifilézett harcsát a fűszerekkel és a hagymával bepácoljuk. Két órát pihentetjük, majd a felhevített olajon, oldalanként 3 percig sütjük Sült burgonyával vagy friss kenyérrel tálaljuk. Savanyúságot ... tovább
Ez, egy disznótorban készülő étek, de bármikor házilag is előállíthatjuk. Fele kolbászhúst és ugyanannyi darált májat keverjünk el, hozzáadva egy tojást. Ha nincs disznóvágás, használhatjuk, a recept összetevőit is. A ... tovább
A tarjaszeleteket megmossuk, leszárítjuk, kissé kiverjük és széleit bevagdossuk. Az olajból, a borsból, az őrölt köménymagból és a vörösborból páclevet készítünk. Ezzel a hússzeleteket megkenjük és tálba téve, a maradék ... tovább