A majonézhez hozzákeverjük a finomra vagdalt uborkát, kaprit, petrezselymet, tárkonyt és a hagymát, a fehérborral hígítsuk fel a mártást és ízesítsük a többi hozzávalóval. ... tovább
A paradicsomok héját húzzuk le és apróra vágva tegyük egy tálba. A paprikákat, platnin, forgatva süssük feketére, majd a héjukat lehúzva, magozzuk ki és felvagdalva adjuk a paradicsomhoz. Egy serpenyőben pirítsuk meg a mandulát és ... tovább
A darabokra vágott újhagymát, az ecetet, a bort és két ág tárkonyt gyorsforralóba teszünk, majd a felére beforraljuk. Leszűrjük és hűlni hagyjuk. A vajat edénybe tesszük és vízfürdőbe tesszük. Kevergetve felolvasztjuk, a ... tovább
A szárított erdei gombát langyos vízbe egy órára beáztatom, majd lecsepegtetem, de a levét félre teszem.
A felforrósított olajban az apróra vágott hagymát megpárolom és rádobom a szükség szerint kisebb darabokra vágott erdei ... tovább
Egy deci vízzel keverjük el a hozzávalókat, a fokhagymát vágjuk ketté és úgy dobjuk bele. Csendes tűzön, kevergetve, főzzük negyed órát, majd szűrjük le, gyengéden megnyomkodva, hogy az összes leve kicsepegjen. Kihűlés után ... tovább
A paprikákat, a félbe vágott hagymát és fokhagymát olajjal megkent sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. 200 fokra előmelegített sütőben fél órát sütjük. A hagymákat megtisztítjuk, a paprikák héját lehúzzuk és kicsumázzuk. ... tovább
Kezdésnek dörzsöljük be az edényt egy gerezd fokhagymával, majd öntsük bele a száraz fehérbort. Nem kell variálni, az olaszrizling is tökéletes. A gyöngyöző borba szórjuk a durvára reszelt sajtokat. Gouda, Cheddar, Óvári ... tovább
A megmosott, kimagozott gyümölcsöt a fahéjjal együtt felfőzzük, míg héja összepöndörödik. Rászórjuk a cukrot, beleöntjük a vörösbort és néhányszor átkeverjük, hogy kissé pépessé váljon. ... tovább
A szezámmagot pirítsuk meg szárazon, de ne barnuljon meg. Finomra őröljük meg. A zúzott fokhagymát, a citrom levét, az olajat és a sót adjuk hozzá, majd jól dolgozzuk össze. A némi vizet adjuk hozzá, de csak annyit, hogy krémszerű ... tovább
A hozzávalókat tartsuk szobahőmérsékleten. Egy mélyebb edénybe tegyük bele a tojássárgáját, majd kézi habverővel vagy robotgéppel keverjük el az ízesítőkkel. A további eljárásra több lehetőségünk van, én megtanultam egy ... tovább