Egy széles serpenyőben hevítsük fel az olajat és pároljuk át rajta, az apróra vágott, újhagyma fehér részét. Hirtelen süssük át rajta, az előzőleg felengedett és lecsöpögtetett rákot, úgy két perc alatt. Ekkor adjuk hozzá az ... tovább
A csirkeaprólékból vegyük ki a szárnyakat, majd a szárnyakat vágjuk három darabra. A belsőségeket tegyük el máskorra. A farhátat és a nyakat vágjuk két-három darabra, tegyük mellé a szárnyvégeket, majd egy evőkanál olajon ... tovább
Langyosítsuk meg a tökmagolajat, majd keverjük bele a pirospaprikát, az őrölt köményt és borsot. Hagyjuk állni egy éjszakát, néha keverjük meg. Használhatunk más olajat is, de a hidegen sajtolt olajakat ne hevítsük túl, mert ... tovább
A fűszereket, a só kivételével, mozsárban összetörjük. A szójaszószt, a mézet és egy evőkanál olajat elkeverünk, majd beleforgatjuk a lehártyázott húst. Meghintjük a fűszerkeverékkel és jól rányomkodjuk. Fél órára ... tovább
2 réteg alufóliából négy lapot készítünk. Elosztjuk rajtuk a megtisztított spárgát, megszórjuk sóval, borssal, egy csipet cukorral, majd rákenjük a vajat és lezárjuk a fóliát, a szélét többször visszahajtva. A utolsó rész ... tovább
Böjti levesek nélkülözhetetlen ízesítője. A cibere vagy más néven korpacibere. Az erdélyi konyha savanykás levesei és a csorbák szintén ezzel készülnek. Előállítása nem bonyolult, egyszer-egyszer érdemes kipróbálni a vele ... tovább
A felhevített olajban átpárolom a félfőre vágott hagymát és a reszelt, friss gyömbért. Hozzáadom a finomra vágott chilit, előtte ízlés szerint kimagozom és a zúzott fokhagymát. Ha a fokhagyma illata felszáll, rádobom a vékony ... tovább
A tojást keményre főzzük, majd felszeleteljük. Az almát kicsumázva, de héjastól apró kockára vágjuk, a hagymát zöldjével együtt felkarikázzuk. A kefírt elkeverjük a finomra metélt kaporral, a zúzott fokhagymával és ízlés ... tovább
A csirkemelleket kifilézzük és lapjában két szeletre vágjuk. A húst sózzuk, borsozzuk, majd a felforrósított olajban, egyszer megfordítva megsütjük. A sütés vége felé rászórjuk a finomra vágott kaprot és ha a kapor illata ... tovább
A tarját hosszában, ujjnyi távolságban, majdnem teljesen bevágjuk. Sózzuk, borsozzuk, úgy, hogy a vágatokba is jusson. A vágatokat bekenjük a zúzott fokhagymával és beléjük fektetjük a baconszeleteket és a hosszában vékony ... tovább