Bögrének a joghurt poharát használjuk. A cukorral, az olajjal, a sóval, a vaníliakivonattal, a lime lereszelt héjával és kicsavart levével simára keverjük a joghurtot. Hozzáforgatjuk a liszttel összeszitált sütőport. Szilikonos vagy ... tovább
Négy deci tejet forraljunk fel. Daráljuk le a magvakat, majd a rizsliszttel, a sóval keverjük el egy deci tejjel. Öntsük hozzá a forrásban lévő tejhez és kevergetve, főzzük sűrűsödésig. Forgassuk hozzá a mazsolát, majd szedjük ... tovább
A vörösbort két deci vízzel edénybe tesszük, beledobjuk a fűszereket, darabka citromhéjat, csipet sót és a cukrot, majd felforraljuk. A körtéket félbevágjuk, belsejüket karalábévájóval kikaparjuk, domború oldalukból egy ... tovább
A sertéscombot vékony szeletekre vágjuk és gyengéden kiverjük. Mindkét oldalán sózzuk, borsozzuk és a borral leöntve 2-3 órán át, hűtőben, érleljük. Lecsepegtetve, meghintjük, kevés liszttel. A felforrósított zsíron pirosra ... tovább
10 dkg cukrot elkeverünk a fahéjjal és egy kivajazott, zárt tortaformába öntjük, majd 180 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütjük. Ha kissé kihűlt a meghámozott, felszeletelt barackkal beborítjuk. A tojást kikeverjük a ... tovább
A borjúhúst vékony csíkokra vágjuk és az olajban, több részletben, pirosra sütjük. A leszálkázott, darabokra vágott rebarbarát a borban előfőzzük, majd a levével együtt a húsra öntjük, majd a mazsolát és a fűszereket ... tovább
A borjúhúst hüvelykujjnyi kockákra vágjuk. A citrom és narancs kicsavart levéből, az olívaolajból, az apróra vágott chiliből, a zsályából és borsból páclevet készítünk. A húsdarabokat és az aszalt gyümölcsöket ... tovább
A megtisztított egrest annyi vízben, amennyi ellepi, csipet sóval feltesszük főni. Ha puhára főtt, szitán áttörjük és a borral elkevert tejföllel és liszttel behabarjuk, mézzel édesítjük.
Lehűtve tálaljuk, tejszínhabrózsákkal ... tovább
A krém hozzávalóit simára keverjük, majd gőz fölött krémmé főzzük. A kihűlt piskótát 5x10 cm-es kockára vágjuk. Villára szúrva gyorsan megmártjuk a krémben és a kókuszreszelékbe hempergetjük.
Készíthetjük kész ... tovább
Magozzuk ki a meggyet és hagyjuk lecsöpögni. Amíg csöpög a cukor felét és a fahéjat keverjük el és tegyük félre. A többi hozzávalót, az élesztő felfuttatása nélkül gyúrjuk össze. Nyújtsuk ki és tegyük tepsibe. Szórjuk rá ... tovább