A tokaszalonnát sóval bedörzsöljük és egy napig hagyjuk állni. Lemossuk, majd szárazra töröljük. A zsírral leöntjük, fűszerezzük a félbevágott fokhagymafejekkel és a borssal. Két órát, kis lángon abáljuk. Lecsepegtetve ... tovább
A burgonyát gondosan megmossuk, majd szükség szerint feldaraboljuk. Az olajat felhevítjük 160 fokra és részletekben sárgára sütjük a leitatott burgonyát. Fedő alatt hagyjuk saját gőzében puhulni, majd az olaj hőmérsékletét 180 ... tovább
A vargányát áztassuk be langyos vízbe. Fék óra állás után szűrjük le, de a levét tartsuk meg. A kétféle gombát és a fokhagymát vagdaljuk fel. A felforrósított zsiradékon pirítsuk át a gombát, keverjük bele a fokhagymát, ... tovább
A virslit és a debrecenit ferdén vagdossuk be, mindkét oldalán. Öntsük az olajat a remoska edényébe, majd forgassuk át rajta a kolbászokat. Süssük negyed órát, egyszer átfordítva. Mustárral, tormával és kenyérrel ... tovább
A csirkét kívül-belül bedörzsöljük az olajjal és meghintjük a fűszerekkel. Ezeket is gyengéden belemasszírozzuk. Ráültetjük a sütőrúdra. Tepsibe tesszük, majd aláöntünk 2 deci sört. 180 fokra előmelegített sütőbe ... tovább
A sütőtököt vágjuk kockára, sózzuk, borsozzuk meg és forgassuk bele az olívaolaj felébe. Sütőpapírral bélelt tepsiben, 180 fokra előmelegített sütőben, durván 20 perc alatt megsütjük. Egy evőkanálnyi vajat és a félretett ... tovább
Kezdésnek dörzsöljük be az edényt egy gerezd fokhagymával, majd öntsük bele a száraz fehérbort. Nem kell variálni, az olaszrizling is tökéletes. A gyöngyöző borba szórjuk a durvára reszelt sajtokat. Gouda, Cheddar, Óvári ... tovább
A tészta hozzávalóit késes keverőben összedolgozzuk, annyi tejet adjunk hozzá, hogy kemény tésztává tudjuk gyúrni! Végül, 20 perc pihentetés után, lisztezett deszkán, késfok vastagságúra nyújtjuk. 20 centis körökre vágjuk, ... tovább
Az olajban megpároljuk az apróra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a szeletekre vágott gombát, és sóval, törött borssal, egy kevés reszelt citromhéjjal, babérlevéllel és kakukkfűvel fűszerezve addig pároljuk, míg saját levét el ... tovább
Az édes káposztafejet megfőzzük, leveleire szedjük, megtöltjük a következő töltelékkel.
A lapockát ledaráljuk, összekeverjük az előfőzött rizzsel, bőven borssal és ízlés szerint megsózzuk. Kicsi, tölcsér alakú gombócokat ... tovább