A csirkemellet kicsontozzuk, majd lapjában bevágjuk és nagyobb szeletté verjük, két fólia között. A kockára vágott ananászt és a sajtot összekeverjük és a csirkemellszeletekbe töltjük. Roláddá tekerjük és a bacon szeletekbe ... tovább
A felszeletelt sertéskarajt kiverjük és a hártyás szélét bevagdosva, a felforrósított olajban mindkét oldalát elősütjük. Egy tepsibe öntjük a sütőzsiradékot és az elősütött húsokat egymás mellé belefektetjük, közben ... tovább
A zúzott fokhagymából, a curryporból és a mustárból fűszerpasztát készítünk. A kissé kivert, a szélein bevagdosott hússzeleteket ezzel bedörzsöljük. A szalonna felét vékony szeletekre vágjuk, a másik rész apró kockára. Az ... tovább
A lisztet összeszitáljuk a sütőporral, a szódabikarbónával és a sóval. Az ananászt kis darabkákra vágjuk. A tojást felverjük a cukorral, az olajjal és a tejjel. A lisztes keveréket is hozzákeverjük. Végül az ananászt és a ... tovább
A birkahúst vágjuk kockára, majd szórjuk meg borssal és sóval. Forgassuk át a lereszelt hagymával és hagyjuk állni egy órát. Húzzuk, beáztatott bambusznyársra, majd, forró parázs felett, süssük, forgatva, nyolc percig. A mentát, ... tovább
A paradicsomot meghámozzuk és kimagozzuk. A zöldségeket megtisztítjuk és darabokra vágjuk. Mindent a turmixba dobunk és krémesre keverjük. Vízzel vagy zöldségalaplével ízlésünk szerint felhígítjuk. Tálalás előtt hagyjuk pihenni ... tovább
A kagylót megfőzzük a borral, sóval, borssal és a felvagdalt répával ízesített vízben. A húsát kiszedjük és lecsöpögtetjük. A kétszínű paprikát, a felvagdalt olívabogyót, a zúzott fokhagymát, az olajat és az ecete,t a ... tovább
A salátákat csíkokra vágjuk. Az uborkát félbe vágjuk, kimagozzuk, majd vékony szeletekre metéljük. A kétféle színű paprikát kis kockára szeljük. A hagymát finomra aprítjuk. A narancs héját lereszeljük, majd a húsát ... tovább
A tojásokat szétválasztjuk, majd a sárgákat a porcukorral habosra keverjük. Beleforgatjuk a tejbe kevert szalalkálit, a cukrot, a lisztet, végül a sóval habosra vert tojásfehérjét. Végül a tésztát 3 részre osztjuk, Egy-egy részbe ... tovább
A lisztből, a feldarabolt vajból, a cukor és a fahéj feléből, csipet sót hozzáadva gyors mozdulatokkal tésztát gyúrunk. Vékonyra nyújtva egy kerek gyümölcstortaformát kibélelünk vele, majd szorosan kirakjuk a kimagozott és ... tovább