A borjúvelőt hideg vízben megáztatjuk, majd lehártyázzuk és apróra vagdaljuk. Kiskanálnyi vajjal kikenünk egy tepsit és félretesszük. Az olajat felhevítjük és a finomra vágott hagymát megpároljuk rajta, hozzáadjuk a velőt, majd ... tovább
A csirkemellfiléket vágjuk ceruzányi csíkokra, majd a zúzott fokhagymával, a szójaszósszal, sóval, borssal ízesítve hagyjuk állni 20 percig. A rizst előírás szerint főzzük meg, ízesíthetjük zöldségekkel, sült tojással. A ... tovább
A csirkemellet vágjuk kockára, majd a felforrósított vaj-olaj keveréken süssük pirosra. Sütés közben sózzuk, borsozzuk és ízesítsük a zúzott fokhagymával. Ha majdnem puha, keverjük bele a mélyhűtött zöldborsót és a ... tovább
A felhevített olajban megpároljuk a finomra vágott hagymát, majd rádobjuk a zúzott fokhagymát. A kis kockára vágott csirkemellet megsütjük rajta, közben sóval, borssal ízesítjük, majd hűlni hagyjuk. A bagetteket keresztben és ... tovább
A csirkemellet lebőrözzük és kicsontozzuk, majd kis kockákra vágjuk. A bőrből és a csontból, ha van időnk, készíthetünk alaplevet. A szalonnát felkockázzuk, és a finomra szelt hagymával lepirítjuk. A csirkemellet fehéredésig ... tovább
A csirkemellet kifilézzük és lapjában kettévágjuk, megsózzuk, megborsozzuk. Forró olajban aranybarnára sütjük. Lecsepegtetve félretesszük. A csírákat, a finomra vágott lilahagymát és a galambbegysalátát az olívaolajból és ... tovább
A felhevített olajban pirítsuk át a finomra metélt hagymát, dobjuk bele a kis kockára vágott csirkemellet, a zúzott fokhagymát, fűszerezzük, majd a tejföllel fokozatosan felöntve főzzük puhára. Végül keverjük bele a sajt felét. A ... tovább
A felhevített olajon megfonnyasztjuk a finomra vágott hagymát. Az apróra vágott paprikát, paradicsomot és a zúzott fokhagymát belekeverjük. Összefőzzük, fűszerezzük, majd a kis kockára vágott csirkemellel összeforgatjuk. Puhára ... tovább
A kicsontozott csirkemellet, hosszában, csíkokra vágjuk. Egy órára az olajban elkevert zúzott fokhagymából és erős pistából álló pácba forgatjuk. Lecsöpögtetve, a két oldalára egy-egy baconszeletet téve hullámformában nyársra ... tovább
A csirkét tisztítás, megmosás után darabokra vágjuk. (Az aprólékot tegyük el a mélyhűtőbe vagy főzzük meg levesnek). A húsdarabokat megsózzuk. A vöröshagymát tisztítás után, finomra vágjuk, majd az apró kockákra vágott és ... tovább