A marhahúst csíkokra, a szalonnákat apró kockára, a vöröshagymát félfőre vágjuk vágjuk. A szalonnát zsírjára sütjük és beleszórjuk a húst. Kevergetve fehéredésig sütjük, majd hozzáadjuk a hagymát és nagy lángon hagyjuk ... tovább
A húst megszurkáljuk és a nyílásokba dugjuk a szeletekre vágott fokhagymát. A húst szép formásra igazítjuk és konyhai zsineggel körbekötözzük, a majoránnával és borssal bedörzsöljük. A felforrósított zsiradékban körben ... tovább
A borjúcombot vékony szeletekre vágjuk és gyengéden kiverjük, úgy, hogy négy vékony, de nagyobbacska lapot kapjunk. 2 evőkanál felhevített olajon megpirítjuk a finomra vágott hagymát, majd hirtelen átsütjük rajta a vékony ... tovább
A kis kockára vágott szalonnát süssük zsírjára, majd, pároljuk meg rajta, a félfőre vágott hagymát. Dobjuk hozzá a tokányra vágott húst és süssük fehéredésig. Sóval, zúzott fokhagymával, törött borssal és majoránnával ... tovább
A húst megmossuk, szárazra itatjuk, lehártyázzuk és ujjnyi szeletekre vágjuk. Tenyérrel gyengéden megütögetjük.
Sózzuk, borsozzuk, majd lisztbe és tojásba forgatjuk, végül a mandulalapocskákba hempergetjük, melyet kissé rá is ... tovább
Először a fűszerkrémet készítsük el. A hozzávalókat tegyük mixerbe és a kókusztej sűrűjéből 3 evőkanálnyit hozzáadva törjük sima krémmé. Tegyük a wokba a masszát és kezdjük, kevergetve, melegíteni. Kér perc múlva ... tovább
Az érlelt vesepecsenyéből vágjunk négy, kétujjnyi vastag szeletet, tenyerünkkel gyengéden nyomkodjuk meg. Közben a sütőt melegítsük elő 220 fokra. Egy sütőálló serpenyőben forrósítsuk fel az olajat, a sózott, borsozott hús ... tovább
A szójaszószt, a szezámolajat, az ecetet és gyömbért összekeverjük és a vékony csíkokra vágott marhahúst beleforgatjuk. Egy órára tegyük félre. Közben a kínai kel vastag ereit vágjuk ki, csíkozzuk fel, a paprikát és a hagymát ... tovább
A felforrósított ghiben a kis kockára vágott húst, több részletben megpirítjuk. Félretesszük a zsiradékba szórjuk a porrá tört fűszereket, majd egy perc pirítás után rászórjuk a finomra vágott hagymát és fokhagymát. Jól ... tovább
A felhevített ghíben, több részletben, átsütjük a kis kockára vágott marhahúst. Félre tesszük. A zsiradékban megpirítjuk a fűszereket és mellédobjuk a finomra vágott hagymákat. Visszatesszük a marhahúst és mindig, csak kevés ... tovább