
A mascarponét simára keverni az ízlés szerinti mennyiségű sóval, és színes borssal. Ezután hozzáadni a vodkát, ízlés szerint citromlevet, az apróra vágott metélőhagymát (snidlinget), 10 deka apró kockára vágott füstölt lazacot, majd alaposan összekeverni.
A habtejszínt kemény habbá verni, majd pár kanállal óvatosan a masszához keverni. (vigyázni nehogy túl lágy legyen a massza!!!!)
Ezután 1-2 órára a hűtőbe tenni, hogy a krém kicsit megdermedjen és az ízek jól összeérjenek.
Egy darab fóliát leteríteni az asztalra, majd ráhelyezni egy szelet füstölt lazacot. Ezután rákanalazni a fűszeres-mascarponés krémet, majd a fólia segítségével feltekerni, és megformázni. Minden lazacszelettel így járni el. Ezután tálcára helyezni a tekercseket, majd 1-2 órára a hűtőbe tenni pihentetni.
Tálalás előtt a hűtőből kivéve, éles késsel, ízlés szerint felszeletelni. Ezután tányérra helyezni a felszeletelt tekercseket, majd mindegyik tetejére kaviárt kanalazni. Pirított kiflikarikákkal tálalni.
Készítettem még kis falatkákat, melyekhez szintén megpirítottam a kiflikarikákat, majd vörös és fekete kaviárt, és az előzőleg készített mascarponés krémet kanalaztam.