A kifőzdék mélyén

Melegváltás volt a javából, tőlem az új fickóhoz költözött egyből, esküszöm, nem bánt, végül is egyértelmű volt, hogy nem fogjuk megülni az aranylakodalmat. Sőt, ha neki így volt jobb, örülök, de miért kellett ezt pont a lecsós szelet elé időzíteni? Ja, hogy nekem csak ennyit jelent? Nem szépítem: igen! Szeretek jókat enni és istenien főzött, a túrógombóctól a vadasig, minden hibátlanul ment neki. A kezdeti hiperaktív szexuális életünk gyorsan egyre kisebb, és kisebb sebességi fokozatra váltott, kapcsolatunk prózai fordulatot vett: én élveztem, hogy iszonyúan jól főz, ő meg élvezte a bankkártyám nyújtotta lehetőségeket.
Hosszú távon ez nyílván tarthatatlan volt, de én nem éveket, hónapokat szerettem volna a sorstól, csak egy picike napot…
Mindegy, lelépett és én új életre vágytam, a reformot a konyhában akartam elkezdeni, de rá kellett jönnöm, hogy nagyszerű terveimet akkor sikerült meglékelnie, amikor a konyhából elvitte a nélkülözhetetlen felszerelések legnagyobb részét. Sürgősen kellett volna vennem lábosokat, tepsiket, tálakat, meg efféléket, hogy végre kiképezhessem magam a konyhában. Természet adta lustaságom ebben hónapokig meggátolt, ezért kifőzdék mélyére menekültem, kínai éttermekben kerestem a boldogságot, gyorséttermekbe vetettem magam, ebédszállító cégek egyhangú kínálatán pihentettem jobbhoz szokott ízlelőbimbóimat. Csömörig zabáltam magam mindenféle kétes kulináris élvezeteket nyújtó helyen és közben terveket szövögettem arról, hogy én milyen pörköltet csinálok majd, milyen kaszinótojást, milyen mákos gubát. Az elmúlt hónapokban rá kellett jönnöm, szépen lassan elveszítettem az ízeket: porkávé, por ízű levesek, víz ízű húsok, ha valaminek íze van, akkor az vagy mocskosul erős, vagy sós, de fifikás, összetett íz hatások az ilyen helyeken messze elkerültek. Egészen a legmélyére kellett hatolnom a dolgoknak, ahhoz, hogy végre olyan ütést kapjak, ami után nincs lejjebb, ami után muszáj felállni. Nálam ez a pont tegnapelőtt jött el. Egy borzasztóan büdös belvárosi kifőzdében arra gondoltam, hogy már mindenből ettem, amit nagyjából megeszek, ideje megkóstolnom valamit, amit nem szeretek, hátha végre érzek valami új ízt. És ott a leépülés utolsó fázisában egy tökfőzelék tette fel a koronát mélyrepülésemre. Hihetetlen kitartással megettem mindet, borzasztó volt, mintha a fagyasztott tök fel sem olvadt volna rendesen, lötyögött abban a masszában: az egésznek álkapor íze volt, kemény, de mégis petyhüdt volt és büdös is. Még kibotorkáltam a helyről, de dolgozni már nem mentem vissza. Ételmérgezés gyanújával még tegnap is otthon lábadoztam.
Holnap elmegyek konyha eszközökért!