Dönci kalandjai - Negyedik fejezet

Egy reggel Dezső, szokásos jókedve nélkül, lépett be a hüllőházba, a csuda vigye el ezt a rossz időt, morgolódott, miközben, úgy nézett ki, mint, aki most érkezett a fókák medencéjéből. Mi történt érdeklődött Brekkencs, csak nem ruhástól zuhanyoztál. Dehogy, mérgeskedett Dezső, úgy esik mintha dézsából öntenék, kint jókora vihar van, ti persze, a jó meleg hüllőházban, erről mit sem tudtok. Na mindegy, nem tehettek róla, dologra. Megkezdődött a szokásos reggeliosztás és rendrakás. Mi lehet az a vihar, tünődtem , nagy dolog lehet, ha igy elbánt Dezsővel. Dezső! - kiabáltam, mutasd meg nekem a vihart! Bolond vagy Dönci, hideg szél fúj és szakad az eső, jött a válasz. Nem baj, én látni szeretném! Addig-addig gyözködtem Dezsőt, amig kivitt a hüllőház előterébe és az előtető fedezékéből, megmutatta a zivatart. A zord idő ellenére mindketten gyönyörködve bámultuk a sötétlő fellegekkel terhes eget, néztük a villámok cikázását az égen, összerezzentünk a mennydörgésre. Én, ilyet láttam otthon is, de nem volt ilyen hideg, reszkettem. Hogyne hiszen te melegebb éghajlaton éltél, a telet pedig átszunyáltad, válaszolt Dezső. Na menjünk vissza, mert megfázol. A szokásos napi program után elaludtam. Hirtelen arra ébredtem, hogy nagyon fázom, riadtan fölnéztem, mert valami belevillant a szemembe, a mennydörgés megrezegtette a terráriumom falait. A vihar elvitte a hüllőház tetejének egy részét, döbbentem rá. Nagy baj ez, mert a társaim jelentős része, hozzám hasonlóan, meleg éghajlatról került ide. Reggelig féltünk, áztunk, fáztunk. Hajnalban, váratlanul megérkezett Dezső és Kende úr, aki, közben, nekem is Kázmér bácsi lett. Néhány, olyan szó kiséretében, amit nem értettem, bár ha jól vettem ki a szavaikból, a vihart kivánták el különbözö helyekre és egy ismeretlen embernek adtak munkát, nézegették a tetőt.Nincs pénz a javitásra, üres a kassza, eddig sem tudtuk a tetőt megjavittatni, de most már a kár is nagyobb. Kázmér bácsi kétségbeesetten szaldgált fel és alá. Anyag, az még  lenne, csapott a homlokára Dezső, leszedhetnénk a használaton kivüli zebra istálló tetejét. Jó,jó de a munka is pénzbe kerül, daru kell, tetőfedő, kömüves és festők. Kétségbeesett arccal kiment. Dezső miről beszélt Kázmér bácsi, kik ezek az emberek. Hosszú mese lenne ez, Döncikém, de azért, amig az őssszetört dolgokat elpakolta, elmondta, mi mire való, illetve, ki kicsoda. Elgondolkodtam a dolgon, nem értettem miért kell ehhez feltétlenül ember. A zürzavarban kisétáltam a hüllöház romjai közül. Aggódtam az otthonunk miatt, Dezső elbeszéléséből tudtam, hogy más alkalmas épület nincs az állatkertben. Féltem a közelgő téltől, hiszen olyankor otthon is fáztam hát még itt. Váratlamul megmozdult előttem egy szikla, riadtan próbáltam félreugrani, de a gyors mozgás, köztudottan nem az erősségem. A szikla nem gurult rám. megállt felettem, majd egy locsolócső szerű valami közeledett felém, megragadott és felemelt. Hát te mit keresel itt kis barátom, trombitálta egy hang és szembetaláltam magam egy barátságos szempárral. Én ..izé ... szóval, csak makogni tudtam a rémülettől. Ne félj ! Az elefántok növényevők, harsogott tovább a hang. Gazdájából nem sokat láttam, mert a saját teste takarta el a látvány nagy részét. Trombi vagyok mutatkozott be, bekeveredtél az elefánt házba. Kétségbeesetten kezdtem magyarázkodni, de csak legyintett a füleive, nem ügy kisöreg, szeretem a vendégeket, imádok idegenekkel beszélgetni, remélem neked is van egy-két jó történeted. Nem, mondtam, nekem egy rossz történetem van. Azzal elmeséltem Trombinak, mekkora gondjaim is vannak. Ó, bárcsak tudnék segiteni, sajnálkozott, de falat még sose raktam. Hirtelen felragyogott a szeme, meglóbálta ormányát, ettől én majdnem szörnyet haltam, hiszen azzal fogott, de emelmi azt tudok, kiálltott, azzal számomra széditő magasságba emelt. A világ elsötédett előttem, csak akkor nyugodtam meg, amikor ismét, szemmagasságba emelt. Tegyél le légy szives kérleltem, nem birom a magasságot. Jó, jó nevetett és finoman a földre tett.Egyébként együtt utaztam a hajón két majommal, Makival ésa Zizivel, értetlen tekintetemre magyarázólag hozzáfüzte ,Afrikából jöttünk ide, majd elgondolkodott, nem jöttünk, hoztak, mindegy, megyszerettem itt. Szóval ők tudnának a tetőn dolgozni, két igazi bohóc, de a szivük aranyból van. Menj Kázmérhoz és mond el neki, hogy mi segitünk. Boldogan mentem az igazgatói iroda felé, bár a termetem erre nem tul alkalmas, azért gyorsan bejutottam. Kázmér bácsi döbbenten hallgatta az ajánlatot, nem lehet, azt nem lehet,  nem szabad az állatokat dolgoztatni. Nem is kell dolgoztatni, dolgoznak ők maguktól is. Sose lesz kész a tetőnk, megfagyunk a télen. Győzködésemre beleegyezett, de ragaszkodott hozzá, hogy ő is segithessen. Szinte az egész állatkert összesereglett, kiderült, Trombi szólt mindenkinek, aki segithetett.Jöttek a majmok Makival és Zizivel az élen, zebrák, antilopok, bivalyok és bölények. A régi épület bontása során lekerülő anyagot ők szállitották a hüllőházhoz. Trombi játszva emelte a helyére a gerendákat, adogatta fel, a fürge majomkezekbe a cserepeket, amik villámgyorsan kerültek fel a helyükre, a lehullott szélkakast, Móric az öreg szirtisas, repitette fel a kémény mellé,  a bádogrokon se gondolta, hogy még repülni fog egyszer csikorogta vidáman. Estére a munka, majdnem elkészült. Kázmér bácsi egy nagy vödör mésszel a kezében állt Trombi hátán és kente fehérre a falakat. A telehold fényében messzire világlott a friss festés.Otthonunk újjászületésének örvendve, fáradtan gyönyörködtünk munkánkban. Látjátok hatalmas a vihar ereje, szólt Dezső, de a barátságé meg nagyobb.A jól végzett munka örömével és minden fáradtságával feküdtem le, mire behuztam a fejemet a páncélomba már alaudtam is.