Dönci kalandjai - Hatodik fejezet.

Kellemes reggelre ébredtünk, az idő a tegnapihoz hasonlitott, csak a szél erősödött kissé. Nem baj nevettek a fiúk, mi úgy is erős szeles versenyzők vagyunk és büszkén veregették meg, domborodó pocakjukat. Vízre szálltunk, vidáman csobogott a tó a hajó alatt, ahogy szinte repültünk a  rajthely felé. Vidám kiabálás hangzott szinte minden hajóról, ahogy szinte zsebkendőnyi területen összegyűltek a versenyen induló hajócskák. Csak a két tegnapi kölyök mutogatott számomra ismeretlen kézjeleket felénk. Dezsőék nem válaszoltak, de sejtelmesen felmutatták az evezőlapátot, még látunk benneteket. Tülkölés hallatszott, ötperces, jelentette ki Géza. Értetlen arcomat látva, hozzátette, öt perc múlva kell áthaladnunk a zsürihajó és a sárga bólya között, nem előbb, nem később, mondta nyomatékosan. A hajók egyre jobban összezsufolódtak, mindenki helyet keresett, mint az oroszlánok etetés előtt, gondoltam csak itt nem csattogtak pofonok, mint amikor Leo, a hatalmas hímoroszlán, képen törli türelmetlen gyermekeit. Ismételt dudálás után csend lett, mindenki feszülten figyelt és igyekezett, sem gyorsan, sem lassan haladni a képzelt vonal felé. A rajtjelre minden hajó meglódult, de meglepetésemre nem mindenki egy irányba. Széllel szembe nem lehet hajózni, krajcolni kell mondták a fiúk, én meg okos képet vágtam. Az első bólyát, elsőként kerültük, jól fut a kicsilány, veregette meg a hajó oldalát Dezső, Géza pedig hátrakiálltott a többieknek, nem a győzelem, a részvétel a fontos. Ne igyál előre a medve bőrére, szólt Dezső, bár én nem értettem, hogy kerül ide Balu bundája. A kis hajó szinte repült a szélben. Az utolsó bólyához közeledve hirtelen megláttam ahogy a két kölyök hajója szinte pontosan a mi hajónk oldalának tartva közeledik felénk. Majd a már látott, de ismeretlen jelentésű kézjelet mutatva elénkfordultak, nekiütközve a hajónk orrának. Mi voltunk az útjogosak, kiabáltak a fiúk felháborodottan, de a válasz csak gúnyos nevetés volt. A zsürihajóról ezt úgysem látták, mondták vigyorogva. A két hajó szinte fej-fej mellett haladt, amikor a kormányos kölyök piros fürdőnadrágba bujtatott feneke az orrom elé került. Nem is tudom, hogy történt, de nem tudtam ellenállni a kisértésnek  és hatalmasat csíptem a duzzadó gatyába. Fájdalmas kiálltás hallatszott, majd a pimasz fiúcska a kormányt és a kötelet elengedve, szenvedő arccal hullott a habok közé. Dezső és Géza értetlen arccal figyelték a történteket, az orrvitorla ugyanis, a csípést eltakarta. Majd vállukat vonogatva a célra koncentráltak, így néhány perc múlva üdvrivalgás közepette haladtunk át a célon. A cimborák elégedetten veregették a vállunkat, gratuláltak. Gyorsan csendesedett az öröm amikor az egyik komor arcú versenybíró megjelent, az elázott gazfickóval az oldalán és elmondta, hogy a fiú bejelentette, erről a hajóról egy harcikutya, de lehet, hogy egy emberevő oroszlán súlyosan megsebesítette. A vérvádat azonban nem lehetett igazolni, mert gatya nem szakadt, fenék nem lukadt. A verseny hevében biztos egy szálka ment a fenekedbe, vagy Neptunus döfött beléd a csalásért vélekedtek csúfolódva a nézők, akik a partról látták a szabálytalan előzést. Nem óvunk, mondta Dezső, és most hordd el magad, te csaló. A kölyök szégyenszemre eloldalgott. Szóval harcikutya, emberevő oroszlán, istenem micsoda ragadozót fogadtunk a hajóra, törtek ki nevetésben a fiúk, miután a leforrázott suhanc távozott. Bár nem kellett volna, jól tetted Dönci! Végül is, megérdemelte!