Hajókonyha
Receptek Tudod-e? Blog
Keresés mehet!
A cikk nyomtatása!

A körút Rózsája

  • Címkék:
  • kocsma túra
2011. április 05. | kedd

„Budán lakni világnézet” – ahogyan azt Márai Sándortól megtanultuk. Ám sajnos az ember azt már a saját keserű tapasztalataiból tanulja meg, hogy kocsma nem jár hozzá. Illetve jár, csak el van dugva. Aki pedig nem ismeri a pincék, nyugodt kis talponállók pontos helyét, az könnyen szomjas maradhat.

Jelen írás azonban éppen nem egy ilyen eldugott kis zugról szól. Ez alkalommal egy olyan helyet látogattunk meg, amely közszemlére van téve; hatalmas üvegablakai, kihívó neon cégére, valamint – a nyári időszakban – zsebkendőnyi kis terasza pimaszul hívogat. Ráadásul mind a villamosról, mind autóból jól látni, gyalog pedig örülhetünk, ha el nem botlunk benne.

A Rózsadomb Eszpresszóról van szó. Ez a nem rég felújított hely a második kerületben, a Margit körút 7. szám alatt húzódik meg csendben, egy kőhajításra a Bem mozitól egy vasedénybolt tőszomszédságában. Maga a helyiség világ életében kocsma volt, de a tulajdonosváltásig csak a legelszántabbak merészkedtek be, meg persze az, akinek „bérelt helye” volt. Ma már nagyon más a helyzet. Változott a hangulat és változott a közönség is. Amint beléptünk rögtön egy fiatal, olvasgató lányon akadt meg a szemünk (nem csak azért…), aki egy kávé mellett töltötte a kissé hűvös tavaszi délutánt.

A hely kialakítása és hangulata furcsa ötvözete egy egyszerű talponálló kocsmának és egy manapság oly divatos lounge-nak. Aki esetleg – egészen a közelmúltig hozzám hasonlóan – nem lenne tisztában e külföldi fogalom jelentésével, ne ijedjen meg: ha látott már fotelokkal, kanapékkal berendezett helyiséget (ilyen például egy nappali is), az már tudja is, miről van szó. Na, de térjünk vissza. Ahogy az utcáról betérünk, szinte rögtön a pulthoz kerülünk, ahol, ha csak nincsen állandó italunk, minden bizonnyal jó pár percet el fogunk tölteni. Az alkoholos és alkoholmentes italok oly széles választékát kínálják felénk a polcok, hogy komoly szellemi tornába kerülhet, mire elhatározzuk magunkat. Annál is inkább, mivel minden héten – kis túlzással majd minden nap – más italakciók várnak ránk, ahogy azt a mosolygós pultos lánytól megtudtuk. Igaz, ami igaz, az ott jártunkkor terítéken lévő Jägermeister+tej kombináció inkább pikáns, mintsem hívogató, de hát nem kötelező elhagyni a járt utat a járatlanért.

Alapvetően három helyiségben foglalhatunk helyet: az egyik, egyből a pult előtt, apró, 3-4 személyes asztalkáknál, melyek ránézésre valóban csak egy gyors kávé felhörpintéséhez lehetnek ideálisak, miközben bámuljuk a körút lázas forgatagát. A másik egy hátsó szoba, amit olyan faasztalokkal és –padokkal rendeztek be, melyekre rá merjük bízni a könyökünket, ha egy esetleges ünneplésben megfáradnánk – ennek a résznek van a leginkább kocsmahangulata. Végül pedig a „lounge”, ahol mi is helyet foglaltunk. Ez tulajdonképpen egy galéria, tele innen-onnan beszerzett kanapékkal, fotelekkel, puffokkal és asztalokkal. Még fényes nappal is félhomály uralkodik, ami azért veszélyes, mert ha az ember belekényelmesedik valamely párnázott alkalmatosságba és van, aki hozza neki a sört, vagy mást, akkor észre sem veszi, és ripsz-ropsz éjfél felé jár az idő. Ez is csak abból derül ki, hogy udvariasan, ám határozottan felszólítanak a távozásra.
Mindent összevetve, a Rózsadomb Eszpresszó igen kellemes hely. Alkalmas baráti beszélgetésekre, ünneplésre, vagy egy sör mellett megnézni az éppen aktuális sportmérkőzést (nagyképernyős televízió, direkt erre a célra). Ehhez igazodnak az árak is. Egy Arany Ászok 280 Ft/korsó/üveg, egy deci folyó bor 60 Ft. Utóbbit sajnos nem volt módunk kipróbálni, mert elfogyott – délután négykor. (E sorok írójában ez hagy némi kétséget a valaha volt létezése felől, de ez most nem fontos.) A rövid italok az egy-kétszáz forintos árkategóriától egészen 800 forintig terjednek, de a felső határ esetében már minőségi pálinkákról beszélünk, nem pedig valamilyen túlreklámozott likőrről.

Mi nagyon jól éreztük magunkat. Kellemes környezetben, a szó minden értelmében kényelmesen elfogyasztottunk néhány italt és megtárgyaltuk, hova is menjünk legközelebb. Mert megvan a bája és a hangulata a helynek és a körútnak is. De azért egy jó fröccsnél semmi nem oltja jobban a szomjat.

dráva