Szatmári szilvalekvár

Hagyományosan, úgynevezett, penyigei szilvából készül. A szemre szép, de ízre silány, modern szilvafajtákból nem készíthető. A mennyiséget inkább növelni érdemes, mert a hosszadalmas munkára érdemes társaságot hívni és inkább többfelé elosztani a kész lekvárt. Tekinthetjük egy produktív bulinak, a végeredmény bőségesen kárpótol. Ha van üstünk, abban készítsük el, folyamatos kevergetést kíván és óvatosságot, mert a pöfögő lekvár súlyos égési sérüléseket okozhat, régen "lepkével", a direkt erre a célra készült Z alakú, inkább lapáttal, semmint fakanállal keverték. Néprajzi könyvekben megnézve, viszonylag egyszerűen elkészíthető, házilag is. A megmosott, átválogatott szilvát egészben tegyük fel főzni. Folyamatos kevergetés mellett, előbb-utóbb a szilvahús leválik a magjáról és a héja felpöndörödik. Ekkor hűlni hagyjuk és szitán átpasszírozva egy edénybe átöntjük, majd a magot kidobjuk. A még híg lekvárt visszaöntve az üstbe, ismét folyamatosan keverve, a kellő sűrűségig főzzük. Türelmet és erőt igénylő folyamat. Hagyományosan cserépköcsögbe töltötték és hólyagpapírral zárták le. Szokás volt, az előző évről megmaradt lekvárt is belefőzni, így elvileg száz éves darabok is lehettek benne. Mi használjunk üveget és csavaros tetőt nyugodtan.
Sem cukor, sem tartósító nem kell bele.